Zelenszkij képes volt nevetés nélkül kimondani: Ukrajna a háború első másodpercétől kezdve a békére törekszik

Az ukrán elnök azt is elmondta, hogy mire kell kényszeríteni Oroszországot, hogy béke lehessen.

Új szelek fújnak, az ukrán elnök újabban békepártinak mutatkozik. Csak éppen Putyint nem veszi figyelembe.
Volodimir Zelenszkij néhány napja X-csatornáján köszönte meg Franciaországnak az ukrán égbolt védelmét szolgáló harcieszköz-támogatást, és üzenetében kiemelte, hogy a béke felé vezető út első lépése „Oroszországnak mint a háború egyetlen forrásának rákényszerítése az efféle támadások befejezésére”. „Legyen csend az égen és a tengeren” – mondta az ukrán elnök, majd hozzátette,
Ukrajna a háború első másodpercétől kezdve a békére törekszik.
Ezt is ajánljuk a témában
Az ukrán elnök azt is elmondta, hogy mire kell kényszeríteni Oroszországot, hogy béke lehessen.
Érdekes megállapítás ez annak függvényében, hogy az ukrán elnök eddig mintha nem éppen a békepártiak, így Orbán Viktor vagy Donald Trump felé húzott volna. Ezt mutatta a március eleji fehér házi szereplése is, amikor az amerikai elnökkel való találkozója finoman szólva sem alakult túl jól.
Bár a világsajtó egy rövid felvétel alapján Trumpot és alelnökét tette felelőssé a tárgyalások kisiklásáért, mondván, durván nekiestek Zelenszkijnek, az egész tárgyalás alaposabb elemzése más képet mutat. Valójában az ukrán elnök kezdte provokálni JD Vance alelnököt, aminek a vége a két ország nyersanyag-megegyezési paktumának elmaradása és az ukrán delegáció hazaküldése lett.
Ezt is ajánljuk a témában
Az interneten terjedő rövid felvétel azt a látszatot kelti, mintha Trump és Vance nekiesett volna Zelenszkijnek – miközben az ukrán elnök volt az, aki kisiklatta a tárgyalást.
Ezután Európa nyugati vezetői és mértékadó médiumai egy emberként álltak ki Zelenszkij mellett, mintha az amerikai eltérő vélemények nem számítanának, amelyek szerint a vitát negyvenpercnyi nyugodt beszélgetés után a láthatóan végig nagyon feszült és Putyint a beszélgetés első perceiben leterroristázó ukrán vezető kezdte.
Zelenszkij az első negyedórában megpróbálta idegesen félbeszakítani Trumpot, amikor az arról beszélt, a háborúnak minél előbb véget kell vetni, hiszen mindkét oldalon értelmetlenül halnak meg emberek. Majd a kamerák kereszttüzében arról próbálta győzködni az amerikai elnököt, hogy Putyinnal úgysem lehet tárgyalni – annak ellenére, hogy tisztában volt vele, az amerikai diplomácia fő célja az oroszokat és az ukránokat végre tárgyalóasztalhoz ültetni, ami a legnagyobb lépés lehetne a békéhez vezető úton.
Zelenszkij viszont ehelyett egyre csak Putyin megegyezésre való alkalmatlanságát hajtogatta,
illetve azt a sötét képet igyekezett felfesteni, hogy ha Ukrajna nem állítja meg, akkor Oroszország előbb-utóbb a balti államokba és Lengyelországba is benyomul, ahol már „amerikai katonák is harcolni fognak”.
Donald Trump ugyanakkor nyíltan kijelentette, látván Zelenszkij Putyin iránti heves ellenállását, nehéz lesz elérni, hogy egy asztalhoz üljenek,
de „ha nem beszélek mindkét féllel, soha nem lesz megegyezés”.
Ekkor szólalt meg Vance alelnök az amerikai álláspontot védve a háború diplomáciai lezárásáról, mire kitört az a bizonyos veszekedés, ami aztán a már ismert eseményekhez vezetett.
Mindeközben az Ukrajinszka Pravda arról számolt be, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök viszont bejelentette: kész tárgyalni az Egyesült Államokkal. De azt is világossá tette, hogy a 2021 végi és 2022 eleji, Ukrajnával szembeni követeléseivel kapcsolatban továbbra sem hajlandó kompromisszumra.
Ezt is ajánljuk a témában
Az orosz elnök következetes: semmiféle kompromisszumra nem hajlandó korábbi követeléseivel kapcsolatban.
Nyitókép: Volodimir Zelenszkij és Donald Trump (Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat)